Tigryncs Blog

Youtube-on nézelődve egészen rákattantam a Katjuscha-ra, arra az igazi orosz verzióra, amitől ugyebár a "szar is vigyázzba áll az emberben" :D De ha már ilyen orosz, akkor legyen német is, néztem horrort is (ez aztán a meglepő dolog), ráakadtam egy morbid gyöngyszemre, a Náci zombik-ra hááááááát.... Lehet kritizálni de kihagyni nem érdemes, még ha nem is szívünk csücske az élőhalottas sztori. Ezen konkrétan annyit röhögtem, mintha 5 felest ittam volna. Akkora beszólások vannak olykor, hogy kész... A történet kulcsszavakban: fiatalok, síelés, legenda, német zombik, vér-vér-vér, megmenekülés, meglepődés és egy "bazdmeganyádezjóóóóó" a végére. Ilyet még nem nagyon láttam, pedig először én is kétkedve fogadtam. Nem mondok róla többet, tessék megnézni. Néztem még a Creepshow-t is, ami elméletileg horror, gyakorlatilag nagyon retró, 1984-es, de pozitívum, hogy Stephen King játszik benne, még tök fiatalon. Na meg a Scream of the Banshee se volt kutya, ott magát a szörnyet cseszték el, de még így is egy egyszer nézhető film lett belőle, viszont egyszer tényleg érdemes időt fordítani rá (ha nagyon unatkozol). Belenézegettem másokba is, de azok nagyrészt cam-os felvételek voltak, egy biztos: a végső állomás 3d-t inkább hagyjuk ki. Vagy csak moziban. Ott még elmegy. Feszülten várom a Fűrész 8-at is (őrülten kíváncsi vagyok, hogy tudják még húzni). 

Na publikálok valamit. Ez egy álomból született (Tiszta Kafka :))) Ha valakinek van kedve, értékelje, köszi! Az eleje ne tévesszen meg senkit, lesz az jobb is.

Fél 12 – Menekülj az órától

1.

Egy régi padon ültek egymás mellett. Éjszaka volt. A telihold megvilágította a mögöttük elhelyezkedő templomot, így az egészen kísértetiesen festett. De ők nem foglalkoztak sem a teliholddal, sem pedig a templommal. Egymáséi lehettek végre. Ha csak egy kis időre is, de titokban együtt lehettek és tervezgethettek, szerelmesen átölelhették egymást és annyi csókot oszthattak, amennyit ez a rövid idő engedett. A lány annyi idő és várakozás után végre a fellegekben érezte magát és teljesen biztos volt abban, hogy aki mellette ül, az élete párja, dacára minden szülői tiltásnak. A fiú arra gondolt, hogy még sohasem látott szebb teremtést barátnőjénél és ha törik, ha szakad, majd ő megmutatja, hogy néhány börtönviselt év után is ember maradt, tele érzésekkel és új életet kezd.

-         Szeretlek. – mondta a lány, majd ismét megcsókolta.

-         Én is szeretlek. Soha nem engedlek el. – a fiú úgy érezte, kicsit érzelgősre

sikeredett, de a hangjából nem csak a szerelem, hanem a határozottság is kihallatszott.

Mikor a lány észbekapott, hirtelen felugrott és ránézett a templomórára.

-         Negyed tizenkettő van… A szüleim már biztosan aggódnak. Úgy tudják, hogy egy osztálytársamnál vagyok és tízig kaptam kimenőt. Jézusom, teljesen megfeledkeztem az időről!

Azzal már pakolt is össze, a kikapcsolt mobiltelefonját, a doboz Multifiltert (melyet természetesen szintén titokba tartott szülei előtt) betette táskájába és gyorsan bekapott egy rágógumit. Felhúzta kabátja cipzárját, indulásra készen volt, most a legnehezebb következett: a búcsú. Legközelebb csak egy hét múlva látják majd egymást. Érezte, hogy meg kell igazítania a haját, ezért gyorsan tett bele egy hosszú hajtűt.

-         Maradj még egy kicsit. Ha már elkéstél, nem mindegy? – kérdezte a fiú,   de hiába, a lány rosszalló pillantást vetett rá, ezzel megválaszolta a kérdést.

-         Ölelj át. Kérlek.

A fiú teljesítette a kérést és olyan szorosan magához húzta, hogy az már szinte fájdalmas volt. Érezni akarta az illatát, mélyen beleszagolt a kabátjába és arra gondolt, hogy egy hétig ezt az illatot akarja érezni folyamatosan.

Miközben így álltak, a lány is ugyanerre gondolt, majd kinyitotta a szemét és pontosan a templomórára nézett. Fél tizenkettő. Valami nem stimmelt. Hevesebben kezdett verni a szíve és remegni kezdett. Nem bírta levenni a szemét az óráról.

Fél tizenkettő.

Hangokat hallott a fejében. Egy ismeretlen női hang volt az. Csábító, édes és úgy szólt, mint az anya, aki a gyermekét okítja szelíden.

Gyerünk, Kicsikém. Itt az idő. Meg kell tenned. Nézd az órát, látod milyen hívogató? Milyen gyönyörű? Nem kell semmit sem tenned, csupán hátranyúlnod. Okos lány vagy Te, tudod mi a dolgod. Ugye, tudod? Ez az…

A fiú már el akarta engedni öleléséből, de a lány egyre szorosabban bújt hozzá. Mindeközben megállás nélkül csak az órát nézte. És hallotta azt a hangot.

Már csak néhány másodperc…

5…

4…

3…

2…

1…

A lány hátranyúlt, kitépte hajából a hajtűt és beleszúrta a fiú torkába. Először csak kicsit, mint amikor egy számunkra ismeretlen dologgal barátkozunk, aztán lassan egyre mélyebbre nyomta. Érezte, hogy vér spriccel a kezére és a karjára is, de tudomást sem vett róla. Csak annyit akart, hogy minél mélyebbre menjen.

Megy az még, Kicsikém… Megy az. Beljebb.

A nő hangja a fejében szinte zakatolt, de mégis megnyugtatta és erőt adott. Teljes erejével átszúrta a nyakat. Közben a fiú hörgött és vér folyt ki a száján. Összeesett. Haláltusáját vívta, de nem jött ki hang a torkán, mégis a kezével segítségért nyúlt. A lány nevetett. Hisztérikusan nevetett és nem bírta abbahagyni. Megtette. Most már minden rendben lesz. Őrülten kavargó gondolatai közé bevillant, hogy a fiú önvédelemből mindig tart magánál kést, a kabátja belső zsebében. Lehúzta a cipzárt és kivette. Hosszan nézegette, megpillantotta a pengén saját tükörképét. Olyan szépnek látta magát. Már az arca is véres volt és épp azon gondolkodott, hogy nincs szebb szín a vérvörösnél, mely így éjszaka a telihold fényében már-már fekete, de valahogy mégsem. Újra nevetni kezdett, majd a hátára fordította a fiút, letépte róla a kabát alatt lévő inget és a pillangókést teljes erejével a szívébe döfte. Nézte, ahogy tehetetlenül vergődik, szájából és nyakából spriccel a vér, majd visszaült a padra, ahol húsz perce még gondtalanul andalogtak és egy régi dalt dúdolt magában.

„Szomorú vasárnap száz fehér virággal, vártalak kedvesem,

templomi imával…

Álmokat kergető vasárnap délelőtt…

Bánatom hintaja nélküled visszajött…”

Ránézett az órára, megállapította, hogy immár éjfél is elmúlt öt perccel. Visszament a fiúhoz, aki már abbahagyta a hörgést és élettelenül feküdt a földön, majd kihúzta a nyakából a véres hajtűt és betette a hajába. Elindult.

To be Continued......... :)

 Ezt ma kaptam emailben anyutól (látszik, dolgozik....:))):

Orbán Viktor ellátogat egy általános iskolába, hogy válaszoljon a
gyerekek kérdéseire.

Egy kis srác felteszi a kezét, mire Viktor megszólítja:
- Mi a neved, kisfiam?
- Móricka.
- Mondd a kérdésedet!
- Nekem három kérdésem van:
1. Miért vette el a kormány a magánynyugdíj pénztártagok pénzét?
2. Miért akarja elvenni a kormány szolgálati nyugdíjakat?
3. Mikor fogja végre a kormány ténylegesen az emberek érdekeit szolgálni?
Ebben a pillanatban kicsöngetnek, de Viktor¼wbr>୥gígéri, hogy a szünet
után folytatják.
Szünet után Viktor visszatér, és megkérdezi, hol is tartottak.
- Ja igen, a kérdések. Kinek van kérdése?
Egy másik kis srác felteszi a kezét.
- Hogy hívnak, kisfiam?
- Pistike.
- Nos, Pistike, mik a kérdéseid?
- Nekem öt kérdésem van:
1. Miért vette el a kormány a magánynyugdíj pénztártagok pénzét?
2. Miért akarja elvenni a kormány szolgálati nyugdíjakat?
3. Mikor fogja végre a kormány ténylegesen az emberek érdekeit szolgálni?
4. Miért csöngettek ki 20 perccel a szünet előtt?
5. Hová tűnt Móricka?

No komment ... :D

 ...de valahol mindig elhibázom... Tegnap találkoztam az igazi keresztapámmal, akit születésem óta nem láttam. Apu 4 éve meghalt és kitaláltam, hogy felkeresem a hozzá közel álló embereket. Keresztapám egyben a legjobb barátja volt. A találkozásnak mindketten nagyon örültünk, megígérte, hogy innentől tartjuk a kapcsolatot, egy teljesen normális, kedves pasi, aki szívesen mesél. Nagyon szimpatikus, ám mégis keserédes volt a találkozás, ugyanis olyan dolgokat tudtam meg apuról, amiket lehet jobb lett volna, ha nem tudok. A válás után (ekkor 3 éves voltam), apu teljes közönnyel mesélt rólam a barátainak (ha egyáltalán kérdezték), és keresztapám finoman fogalmazott, de lejött a szavaiból, úgy érzi, apu nem igazán szeretett engem. Mondjuk ezt már igazán levehettem volna abból, hogy öngyilkossága során sem gondolkodott el azon, hogy ezzel nekem mit fog okozni (pszichiáter, gyógyszerfüggőség, farcolás, epilepszia, stb.). Rossz volt megtudni, teljes letargiába vagyok jelenleg. Tudjátok, hogy van ez.... Az ember reménykedik, hátha ... Én reménykedtem, hátha legalább a barátainak elmondja, hogy hiányzom neki, büszke rám, ilyesmi. De ehelyett csak negatív dolgokat mondott. Pl. nem látogatom eleget (megjegyezném, 6-7 éves voltam ekkor, nem igazán értem, ő miért nem tudott látogatni). Na jó, hozzátartozik a dologhoz, hogy apu mániás depressziós volt, eddig próbáltam minden hülyeségét a betegségére fogni és anyuék előtt én álltam ki mellette vitás helyzetben állandóan. Ivott is, gyógyszerezte is magát, ok megvolt a baja, de nem én akartam a világra jönni. 4 éve pedig önző módon az öngyilkosságot választotta  és maga mögött hagyott két gondoskodó szülőt, egy segítőkész testvért és egy lányt, akinek számtalan kérdése lett még volna hozzá. A legtöbb kérdés a "miért"-el kezdődött volna. Rossz a kedvem sírni akarok, csalódtam, és fáj a szívem. Ráadásul még itt ez a rohadt csütörtöki munkanap. Talán sosem volt még ilyen hosszú....

 De tényleg. Csak egy picike napsütés és minden könnyebbnek tűnne. Ilyenkor valahogy minden/mindenki idegesít. Dolgozni kellene, de mint tudjuk a munka nem f*sz, effektíve: állhat napokig :D Inkább blogolok. A fogfájásom egyre rosszabb ma megyek a dokibácsihoz, valószínűleg kihúzza a bölcsességfogam. Lehet beteg dolog, de már alig várom :D Lesznek ám itt értelmesebb témák is, ígérem, csak még bele kell jönni :) Nemsokára megérkezik a kollégám, ami hát nem éppen jó hír. Nem zavar sok vizet, csak éppen magában beszél (ahelyett, hogy blogolna). Ezt már alapjába véve megszoktam a belvárosban, a probléma az, hogy mellettem ül és egész nap ezt csinálja. Jóóóhíír: holnap vééééégre péntek. Még mindig jobb otthon dögleni sokáig :)) Még jövök. Csók,

Tigryncs

 Azt mondják a fejfájás és a fogfájás az a két fájdalom, amibe szó szerint beleőrülni... Hát ez lassan sikerülni is fog. Egy bölcsesség-fog, egy kis munka és meg is van az őrület :S Nem tudok olyan mennyiségű Cataflan-t mondani, amitől kibírható lenne. Na de sebaj. Még 5 óra munkaidő. Dejóóó. Főnök jelenleg sehol. Telefon nem csörög. Munka nincs. Más esetben örülnék, de most valahogy kommunikálhatnékom van. Az utóbbi időben teljesen rá vagyok kattanva a Vuk zenére :) Arra az eredeti, Wolf Katisra. "Fürge róka láábak, surranó kis árnyak, hip-hop, jön Vuk ..." Tessék, ma egésznap ez fog a fejembe menni. Meg mostmár nektek is :D De valljuk be még mindig sokkal jobb, mint Fluorkánk "Mizu" című száma. Kaptam kollegámtól fájdalomcsillapítót, így azért már picit tűrhetőbb. Az a baj, hogy nálam csak nyugtató van. Végül is... Ha fáj megint, bedobok pár Rivót, igaz, hogy továbbra is fájni fog, de leszaroooom :DD Na kaja. Jóétvágyat. :) Puszi,

Tigryncs

 Végre valahára rávettem magam egy blog írására... Azt nem tudom még, mennyire lesz naprakész, de az tuti hogy melóhelyen, ha nagyon unatkozom nyomatom Nektek :) Úúúúristen, mivel is kezdjem? Kurvára nem vágom, hogy mennek ezek a dolgok úgyhogy először csak elmélkedek :D . Néha eszembe jutnak bizonyos témák (pl BKV-n utazva, ott mindig elmélyül az ember), és mindig arra gondolok, hogy ezt valahova rögzíteni kéne. Mivel nem kenyerem az offline napló írás, úgy döntöttem legyünk a modern kor gyermekei. Hip-Hop jön ... a főnök :) Proli nyakkendő a nyakba és megpróbálok úgy csinálni mintha dolgoznék... Elvégre így korrekt, ő is megpróbál úgy csinálni, mintha fizetne :) Lesz még ám folytatás... Időközben majd belejövök ebbe is. Csók mindenkinek, széééép napot, jó munkát! :) 

Tigryncs